Általában azt gondolom, hogy ezeknek a gyerekeknek az élete olyan, mint egyfajta állandó gyerektábor...ezért én abban hiszek, hogy, amikor elvisszük őket táborozni, akkor lehetőleg nem a mi, gyermekként megélt tábori rendünket kell megteremteni, hanem a szabadabb, elfogadóbb, családias atmoszférára érdemes alapozni.
Valami olyasféle bizalom alakult ki köztünk, amelyben megérezheted, hogy ha nem tudod megtartani magadat, akkor megtartjuk egymást. Ezek a gyerekek teljesen más körülmények közül jönnek, mind szociokulturális mind érzelmi szempontból. Mégis annyi mindent tanítanak neked, miközben ők is annyi mindent ellesnek tőlünk.
Az egy hét önfeledt táborozás nálunk, felnőtteknél is azt jelenti, hogy piszkos a körmünk, éretlen szilvát eszünk és nem alszunk! Cinkos-bajtárs-testvér kapcsolat a miénk a gyerekekkel.
Az elején viszed magaddal a nagy bőrönd sajnálatodat - szegény, árva gyerekek - aztán rájössz, hogy egy nagy bőrönd bolondságra, vidámságra és játékra sokkal nagyobb szükség van arrafelé a gyermekotthonban.