Sztorink

Tizenhat éves gimnazisták határozták el a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, hogy tábort szerveznek intézetben élő gyerekek számára. Az első tábor 1994-ben Nagyvázsonyban volt. Óvodás korú gyerekeket vittek magukkal a Peremartoni otthonból. A tábor után azt a visszajelzést kapták, hogy “túl sok inger éri velük a gyerekeket”. Az intézet röviddel ezután felszámolásra került a rendszerváltás utáni gyermekvédelmi átrendeződések során. Így sodródott a segítők csapata Pilisre. Több pilisi önkéntes is jelezte, hogy az ő településükön is működik gyermekotthon. Nagy segítség volt, hogy gimnáziumi osztálytársuk anyukája vezette az intézményt. Ez sokat segített a bizalom kialakításában.  Az alapítvány 1997-ben jött létre, addig a MEVISZ szárnyai alatt és Andorka Eszter, valamint Szász Gizella mentorálásával keresték az utat. Az alapítói feladatokat Hoffmann Rózsa vállalta, ami nagy megtiszteltetés volt mindannyiuk számára. A gyerekeket havonta látogatva és a nyári táborokkal indult az élet Pilisen. Azóta önkéntesek generációi váltják egymást az évek során. Mindenki megpróbálja úgy továbbadni a stafétát, hogy keres maga helyett valakit, aki hasonlóan lelkes és kész odatenni a szívét ennek az ügynek. Minden önkéntesünk őrizget képeket magában nagy pillanatokról. Különleges élmények, mindnyájunkban más-más lenyomatot hagynak. Mégis ez a különleges világ a miénk, összeköt bennünket. 

Alapvető céljaink

1. A gyerekek személyiségfejlődése a velünk való aktív és rendszeres kapcsolaton keresztül.
2. A gyerekek szabadidejének hasznos, és tartalmas eltöltése.
3. Értékközvetítés és értékrend átadása.
4. Szociális kompetencia fejlesztése.
5. Tudásbővítés és a kulturálisan hátrányos helyzet enyhítése.

Tevékenységünk

Ide kattintva ismerheti meg tevékenységünket.

Önkénteseink

Manapság minden olyan drága, de ez ingyen van… Önkénteskedni nem kerül pénzbe lehet és cserébe a lelkünk töltődik fel…
/Szabó Tibor, önkéntes itt: Bizsu Ház/

23 éves vagyok, Pázmány Péter Katolikus Egyetemen klinikai pszichológia mesterre járok. Online tanulás és mentorálás terepén erősítem a csapatot. 🙂

Partnereink és támogatóink