Szárnyvonalak Európában (Európa a Polgárokért)

Európa a Polgárokért

Projekt címe: “Szárnyvonalak Európában” nemzetközi érzékenyítő találkozó

A projekt célcsoportja: Olyan Európában élő 14-18 éves állami gondozásban élő fiatalok, akik mögött nincs támogató családi háttér.

Projekt leírás: „Szárnyvonalak Európában” elnevezésű programunk célja, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok minél jobb esélyekkel induljanak és teljesértékű életet élhessenek, amikor felnőttként elhagyják a gyermekvédelmi intézményeket. A találkozó során olyan, a társadalom perifériáján lévő csoportokkal foglalkozunk, akiket gyakran érnek előítéletek (így a roma/cigány fiatalokkal, a hajléktalanokkal, a büntetésvégrehajtó intézményben levőkkel, a menekültekkel és a mélyszegélységben élőkkel). Célunk, hogy a fiatalok szociális érzékenységét fejlesszük, egyúttal felhívjuk a figyelmet azokra a veszélyekre is, amik a gyermekvédelmi gondoskodásból való kikerülés után a fiatalokat gyakran fenyegetik.

A projekt által egy intenzív, az ismereteket bővítő, a szociális képességeket fejlesztő és az attitűdöt formáló, határokon és nemzetiségeken, korcsoportokon és társadalmi rétegeken átívelő programsorozatot valósítunk meg. A találkozón a szolidaritásra, az önkéntességre és a társadalmi érzékenyítésre helyezzük a hangsúlyt, olyan országok polgárait edukálva ezzel, amelyek Kelet-Közép Európában nem a szolidaritásukról híresek. Az egyhetes táborban szakmai programok, workshopok, terepgyakorlatok segítségével járjuk körbe az említett témákat. Módszereink között alternatív és hagyományos, formális tanulási módszereket is alkalmazunk. Főbb pedagógiai módszereink a cselekedtetés és az élménypedagógia. Így kerülhet a programba a pszichodráma, az interaktív előadás, a színházi társasjáték, a playback-színház, a csapat-workshop, a filmklub és a sportfoglalkozás is. A találkozó csúcspontjakért ellátogatunk a társadalom perifériáján levő csoportokat ellátó és foglalkoztató intézményekbe is.

Nemzetközi meghívottjainknak és a nyelvileg is kevert csoportoknak köszönhetően össze tudjuk hasonlítani a különböző országok lehetőségeit, előnyeit és hátrányait az Európai Unión belül. Célunk, hogy a „nem formális tanulási eszközökkel“ segítsük a fiatalok nyitottabbá válását, lehetőségeik felismerését és pozitív világlátását. A helyi lakosság együttműködése pedig pozitív megerősítés a projekt résztvevőinek abban, hogy a hátrányos helyzetűek életének alakulásában meghatározó jelentősséggel bír a társadalmi nyitottság és érzékenység. Célunk, hogy pedagógiai módszereinket és eredményeinket a társszervezeteink és a szélesebb közönség számára is ismertté tegyük.

Hiszünk abban, hogy a projektünk önkénteseink nélkül nem jöhetne létre. Így a találkozó nem csupán a gyermekvédelmi gondoskodásban lévők fejlesztését, hanem magának az önkéntességnek a népszerűsítését is szolgálja.

Külön köszönet illeti a következőket: az Európai Unió „Európa a Polgárokért“ programját, Zugló és Pilis Önkormányzatát, Lakatos Helénát, a Prezi munkatársát, Kékesi Márkot, migrációs szakértőt, a Máltai Szeretetszolgálatot, a Balassagyarmati Fegyház és Börtönt, a Magyar Afrika Társaságot, a Váltó-sáv Alapítványt, a SZOCIOPOLY – interaktív színházi társasjáték szervezőit, a Még 1 mesét akciócsoportot, az AKKU A Kulturális Egyenlőségért Alapítványt, a gútai gyermekotthont (Detsky Domov, Kolárovo), a párkányi gyermekotthont (Detsky Domov, Stúrovo), a Csibész Alapítványt (Asociația Tinerilor Csibész), a 2-es számú családi típusú elhelyező központot (CENTRUL DE PLASAMENT DE TIP FAMILIAL NR 2) a pilisi gyermekotthont (Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon, Pilis), a Csepp a Tengerben Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány tagjait és támogatóit, Királyrét és Pilis lakosságát, valamint a Kastélyhotel Királyrét munkatársait.

EU.citizen.small