Én már nagyon várom a nyarat. És te?

Már csak egy hét, és elkezdődik a pilisi nyár!

nyárEgy ideje egy pici sajnálatot érzek azok iránt az emberek iránt, akik az önkéntességet a pénz nélkül vállalt munka szinonímájaként értelmezik. Vagy azok iránt, akik csodálkoznak rajtam, hogy a soványan mért szabadságomat idén nyáron is a nehézsorsú gyermekek táboroztatására fordítom, s a hétvégéimet a pilisi napköziben töltöm. “Szegények, ők még nem tudják”.

Az önkéntesség számomra már egy közösséget jelent. Háromtucat gyerekeket, akiket bármikor megölelhetek. Meg négytucat sorstársat, akikkel egy hét közös táborozás után koszosan, fáradtan, kimerülten együtt sírunk az örömtől, hogy ez megtörtént velünk.

És már nem értek egyet azokkal, akik önzetlen segítségről beszélnek. Hogy lenne önzetlen, amikor az identitásom egy tartópillérét kaptam az önkéntes tevékenységtől?!

És annyi mindent kaptam még tőle: megtanultam beszélni és játszani a gyerekekkel; figyelni az észrevehetetlen lelki mozgatórugókra; türelmesnek maradni, amikor már rég betelt a pohár; nem félni, hanem bátran közeledni; meglepni, megérinteni, megbocsátani, megígérni és betartani, megölelni, megérezni, rákérdezni, rászólni és megkérni, megszeretni. Hát az tuti, hogy elengedni még nem tanultam meg…

Mint a kisdiákok, akik napról napra rajzolják a táblára a betűket, hogy Ó – IÓ – CIÓ – …, olyan izgatottsággal várom most a nyarat a pilisi napközivel és a táborokkal. Nem tudod még mit csinálsz a nyáron? Legyél gyermekközelben és önkénteskedj! Ennél intenzívebb, élménydúsabb, igazabb, feltöltőbb tevékenység talán nincs is a világon.

 Csiki Marietta Petra