Te választanál magadnak másik anyukát? Ezzel kérdéssel indult közös gondolkodásunk a gyermekotthonban élő gyermekek kötődési problémáiról. Bár a titkos cetlire szinte mindenki írt valamit arról, hogy mit változtatna meg a gyerekkorán, egyben megegyeztünk – másik anyukát? Soha. Honnan is ered ez az óriási szeretet? Mit kaptunk a szüleinktől? Mindent. És mit kap édesanyjától valaki, aki nem is ismeri őt vagy éppen csak alig emlékszik rá?
A provokatív felütés után néhány játékos feladattal törtük meg a kezdeti csendet, és észrevétlen sodródtunk át olyan témákhoz, mint „Mi dől el az első három évben?” „Meg lehet-e tanulni bízni 8 évesen?” vagy „Milyen lehet, ha öt nevelőd van az egy anyukád helyett?”
A szakirodalommal ezúttal sem bajlódtunk sokat, lévén hogy mind az új, mind a régi önkénteseink nagy része vizsgázott már legalább egyszer fejlődéslélektanból, és vígan fújták a Bowlby-féle kötődési mintázatokat. Így aztán ezúttal is annak vettük hasznát, hogy meghallgattuk egymást.
Legfontosabb kérdés, melyre választ kerestünk, hogy mi önkéntesek mit tehetünk annak érdekében, hogy a sérült kötődéseket gyógyítsuk? A beszélgetés végére öt alapelvet fogalmaztunk meg. Ezek így hangzanak:
- Mindig bízz meg a gyerekben!
- Törekedj a rendszerességre!
- Valld be, ha hibáztál – ember vagy. Fogadd el, ha a gyerek hibázott – hisz ő is ember!
- Bocsáss meg és kérj bocsánatot!
- Soha ne hazudj a gyereknek!
Ezúton is köszönet mindenkinek a részvételért, a konstruktív gondolatokért és mindenekelőtt nyíltságért és a mélységért!
A programot a Norvég Civil Támogatási Alap támogatta.