Azért játszani mégiscsak istenigazából jó. Az utóbbi időben keveset voltunk a pilisi gyermekotthon szobájának meghittségében. No, nem panaszkodni szeretnénk, hiszen fantasztikus élmények értek minket: nyáron táboroztunk, ősszel kirándultunk, s legutoljára énekes ki mit tud?-dal lepett meg minket az otthon apraja-nagyja.
De most, mikor megérkezett a hideg, és bekucorodtunk a gyermekek szobájába, valami csodás dolog történt. Játszottunk. Hogy miért volt csodás, amikor mindig is játszottunk, mióta Pilisre járunk? Kellett egy pici szünet, hogy észrevegyük: megtanultunk játszani! Az elmúlt három évben összeszoktunk. Nemcsak mi, felnőttek a gyerekekkel, hanem mi, felnőttek egymással is. S ami talán a legnehezebb és leglassabb volt: összeszoktak a gyerekek is.
Már a gyerekek kérnek minket, hogy játsszunk. Már mennek a bizalmi és a koncentrációs játékok is. Már nincs olyan sokszor verekedés. Már a gyerekek hívják a bátortalanokat játszani. Sőt már a gyermekek fegyelmezik a játékrontókat. Már a menőknek sem ciki beállni a játékba. S már a csendes bújósok is bemerészkednek. Most már csak rólunk szól. Na és persze a játékról. És így annyira jó: önfeledt, kölcsönös, feltöltő, felszabadító, összekötő, nevetős, kacagós, ölelős, igazi kikapcsolódás. Bagi – egy – jobbra – megy.
2012. november 25.