Három körül már mi, régiek, az újak, az ajtó mögött pedig a gyerekek is lázba jöttek. „Érkeznek a Pankások és nem is egyedül jönnek! Mindenki a díszterembe!” Puff, kivágódik az ajtó, és kb. 50 gyerek ömlik be rajta.
Ezen a napon találkozhattak először a gyerekek az új önkéntesekkel, akik kezdetben még félve, de később egyre bátrabban kezdtek beszélgetni velük. Természetesen a jeles esemény nem múlhatott el némi játék és móka-kacagás nélkül. A gyakorlottabbak ügyesen szervezték a majdnem ötven-hatvan főre duzzadt társaságot. Nosza, akkor játsszunk! Elsőként az újak nevét kellett kitalálni, és ennek köszönhetően pár álnév a vendégeken is ragadt – Tomaso például tuti Kázmér marad az idők végezetéig. A sztenderd játékok, mint a színfogó, a titkos-karmester, a fújja el a szél persze nem maradhattak ki. Volt olyan bátor zöldfülű, aki a játékvezetést is kipróbálta, szerintem a torka bánta.
A nap fénypontja mindenképpen a „mi tudunk olyat, amit ti nem”-játék volt. A három csapatnak olyan produkciókat kellett bemutatniuk, amire a másik csapat képtelen. Jöttek is a fülmozgatók, ujjperc mutogatók, gúlába szerveződő, varázsolni tudó versenyzők (még jó, hogy szakállas nő nem volt). A boldog győztes természetesen egy tepsi sütemény birtokába jutott, ami rekord gyorsasággal tűnt el a többiek szeme elől. Hát, igen, sütiből sosem elég…
Az esti hatos vonatot már csak futva értük el, annyira belefeledkeztünk a játékba. A gyerekek kétszer, háromszor is visszajöttek pusziért, és persze mindegyik megkérdezte: „Ugye legközelebb is jöttök?”
A vonaton aztán volt időnk kibeszélni minden apró részletet: milyen volt az első benyomás, ki lett a kedvenced, ki melyik csoportba jár, mikor megyünk legközelebb. Reméljük önkénteseink is jól érezték magukat :).
A programot a Norvég Civil Támogatási Alap támogatta.